A szónoklat olyan utazás, amelynek megvan a végcélja. Meg kell terveznünk, hogy jutunk oda. Aki a nagy semmiből indul, általában ugyanoda ér vissza.
Dale Carnegie
Munkánk során gyakran kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy beszédet vagy szakmai bemutatót kell tartanunk, s amelynek akár a tétje is nagy lehet. Legtöbbször elég időnk van felkészülni, így már csak arra kell koncentrálnunk, hogy mit és hogyan mondjuk, hogy a gondolatainkat és a szándékunkat mindenképpen megértsék, érveink hatásosak legyenek, s a hallgatóink azonosuljanak a szempontjainkkal, váljanak minél lelkesebbé, akár támogatóinkká.
Prezentációt bárki tarthat. Vezető és beosztott, értékesítő és ügyfélszolgálatos, oktató és tréner, gyakorlatilag nincs olyan munkakör, ahol ne lenne szükség rá, hogy akár csak két percben tájékoztassunk, érveljünk, meggyőzzünk vagy hangulatot teremtsünk, és ezzel partnereket szerezzünk cégen belül és kívül. A téma is számtalan lehet, eltérhet a kapott idő, néha csak egy perc jut, máskor akár egy óra, ám beszédünket ugyanolyan hatásosan kell felépítenünk.
Csak kevesen vannak köztünk született tehetségek, akik tanulás nélkül lettek kiváló szónokok, előadók. Többségünknek tanulnia kell e tudományt, s talán bíztató, hogy a legnagyobbak kivétel nélkül tanulással és a kornak megfelelő retorikai fogásokkal szerezték meg hírnevüket. Az előadás, a szónoklat, de még a pohárköszöntő is könnyedén megtanulható, s a spontaneitás is ezen keresztül fejleszthető. A prezentációs technikák használatával a résztvevők nem csak a tartalmi felépítés praktikumait tanulják meg, hanem kommunikációs személyiségvonásaikat felhasználva a számukra legelőnyösebb előadásmódot is begyakorolják, hogy minél hitelesebben juttathassák el az üzeneteiket a hallgatókhoz.

![]() |
06 30 38 64 888 | ![]() |
info@8s.hu |