Educoaching

 

Változás, sőt viharos változás nem csupán az üzleti életben tapasztalható. Ugyanakkor vezetői támogatást, coachingot, jellemzően a cégek vezetői, kiemelt munkatársai vesznek igénybe. Ez érthető. Kézzel fogható és lehetőleg már rövidtávon érzékelhető eredményt várnak el a tulajdonosok. Helyes és megtérülő beruházás tehát a coach igénybe vétele.

 

Az oktatás vajon kivétel a változás alól? Esetleg nincs szükség érzékelhető eredményekre és megtérülő beruházásokra? Talán könnyebb a versenykörnyezet? Külső szemlélő talán láthatja így az oktatást, és könnyen lehet, hogy a benne dolgozók egy része is így gondolkodik.

 

Vannak kivételek, és egyre többen lesznek. Vannak iskolák, ahol magas színvonalú oktatás mellett vállalkozások is működnek, melyek bevételével kiegészítik az önkormányzati forrásokat, és vannak iskolák, melyek vezetői bármely sikeres hazai vagy nemzetközi vállalatvezető posztján is megállnák a helyüket. Vannak iskolák, akik elébe mennek a változásoknak, és nem csupán elszenvedői azoknak. Tudják ugyanakkor, hogy a változások irányításához külső erőforrásra, coachingra is szükség lehet. 

 

A 8s Kft. négy munkatársa ilyen iskolákban végez coaching tevékenységet. A lehetőséget pályázat útján nyerték el. Ők az educoachok.

 

A programban azoknak az iskolaigazgatóknak nyújtanak educoaching szolgáltatást, akik vállalták felzárkóztató osztályok indítását azzal a céllal, hogy az oktatásból kiesett tanulóknak új lehetőséget adjanak a beilleszkedésre. Hogyan lehet ezeket a fiatalokat visszahozni az iskola keretei közé, ha ők maguk, és néha a családjuk sem akarja mindezt? Milyen új, innovatív eszközöket kell használni ennek érdekében? Hogyan lehet a tanárokkal elfogadtatni a változás szükségességét? Hogyan lehet a hagyományos iskolai felállást úgy átalakítani, hogy az érdekes, vonzó és ösztönző legyen tanulónak és tanárnak egyaránt?

 

Az iskolaigazgatók ezekkel a feladatokkal néznek szembe. Az educoachok feladata az, hogy ebben a változásban nyújtsanak támogatást a vezetőnek. Az eredmény, akárcsak az üzleti életben, mérhető lesz. És nem csupán rövid távon. Az eredmény az oktatásba és a munka világába sikeresen beilleszkedett tanulók lesznek.

06 30 38 64 888 info@8s.hu